Turák Két Keréken

Ha a tegnap elött az esőről szólt, akkor a mai nap a szélről. Tényleg szerintetek melyik szél a rosszabb a szembe, vagy a oldalszél?
Szerintem az oldal, a szembe szélbe belefekszel, és kész, de az oldalszél föl akar borítani, főleg ha egy jól megpakolt bringával mész, állandóna koncentrálnod kell, hogy egyenesbe maradj. Hát ez volt ma.

Reggel már elég korán elindultam negyed kilenc körül a kempingből, hogy majd reggelizek valahol. Feuchwagen-ig simán eljutottam, miután Dombülh-ben konstatáltam, hogy itt nem lesz semmi renggeliző hely. Idejövet azért megkaptam az izelítőt mi vár ma rám egész nap. A Frank felföldön kellet átjönni, tegnap már felmásztam ide, ma csak át kell menni rajt, ez folyamatos dombozát jelent, erdőkön és mezőkön keresztül.
Feuchwagen-ben egy pékségben reggeliztem valamit, egy forró kávéval, majd átmentem a szomszédos éllelmiszer diszkont-ba feltankolni az útra. A bolt mellet volt egy cipő bolt is, igy az elszakadtg cipőfűzőimet is le tudtam cserélni. Miután tegnap beszereztem egy hátsó sárvédőt is minden megvolt, hogy folytassam utamat, és elindultam Dinkelsbülh felé.
Na itt tévedtem el elösszőr, vagyis nem eltévedtem, hanem másfelé mentem, elindultam a helyes úton, majd elkezdtem a nagy sárga kerékpárút jelző táblákat követni, ami alá mindig ki volt írva hogy Dinkelsbül. Schopfloch-nál jötrem rá, hogy nekem nem kéne itt lennem, hanem a túra leirásom alapján kicsivel nyugatabra, de nem zavartattam magam, mert továbbra is Dinkelsbühl felé mutattak a táblák.
Meg is érkeztem minden gond nélkül ebbe a mese városba. Ez is egy középkoti fallal körülvett kis városka, és ez is úgy néz ki mintha egy meséből húzták volna elő. A következő ilyen város Nördlingen lessz, de oda még vagy 40 kilóméter, és ez a negyven kilóméter lessz valószinüleg a legemlékezetesebb az egész túrából.
Mindig isvárosi emberke voltam, Budapesten születtem, ott is nőtem fel, és ott is lakom. Vidéken kicsit elveszetnek érzem magam, főleg egy idegen országban, és főleg olyan utakon amin lehet aznap csak én mentem végig.
Az feltünt, hogy míg a Majna, és a Tauber menti utakon mindig jöttek szembe hozzám hasonló túristák most mintha eltüntek volna, pedig ahhoz hasonló kijejlölt kerékpártúra útvonalon mentem.
Nem tudom ki tervezte az útvonalat de bizonyára szép helyeken akarta átvinni, aminek az eredménye az lett, hogy mindenféle eldugott erdei utakon, és szántóföldek között haladtam, és mozgást még a messze távolba sem láttam. A legemlékezetesebb az volt amikor áltam valahol az erdő közepén, és két út volt elöttem, és csak a GPS iránytűje segítségével, meg a térképem alapján tudtam eldönteni mkelyiket is válasszam. Végül amikor két kilóméter után elértem a következő falut, megnyugodtam.
Ez így ment egész végig Rügsteiten-ig. Ami egy kis falu, és két okból érdemes megemlíteni, ez a túra forduló pontja, innen már csak alacyonyabban fekvő helységek vannak, és itt ért véget az erdőben való bolyongás is.
Meg is örültem ennek és nagy lendülettel el is indultam Maihingen felé. Persze megint valahol elnéztem a jelet, és az egyel mellete lévő faluba kötöttem ki, nem baj hamar korrigáltam a problémát, az összes büntetés egy meredek emelkedő volt. Innen még 10 kilóméter kissebb utakon, és megérkeztem Nördlingen-be.
Nördlingen is egy kicsi mese város, még megvannak a régi falai, és a régi városkapukon tudsz bejutni. Igazándiból a képek tudnának bezsélni a dologról, de amig nem jutok 3G közelébe esélytelen hogy fél megabájtos képeket feltöltögessek. A városban alaposan megebédeltem. Valójában ez hajtott idáig, hogy itt majd megálok, eszek meleg kaját, és iszok egy kávét.
Nördlingentől aztán tovább indultam Harburg felé, persze megint a rossz úton, vagyis most euz volt inkább a jó út. A túra leírásom újból kis falvakon keresztül viszi végig az embert, mert az olyan romantikus, én viszont rátaáltam a Nördlingen és Harburg közötti autóút mellet kiépített kerékpár útra, ami nyil egyenesen vezetett Harburg-ba. Tudtam rendesen menni is igaz a hátszél is segített, úgyhogy néha 30-as tempót is kitapostam a bringából.
Harburg elött volt ugyan egy meredek emelkedő, de amikor felértem a látvány megérte. Egyszercsak ott tőled jobbra a harburgi vár. Bekerekeztem a városba, és fáradtásg ide, fáradtság oda, felkerekeztem a várba, hoyg közelebről is megnézhessem.
Harburgtól Donauwörth már csak 10 kilóméter volt, persze azért ide is beszurtak egy kis emelkedőt.
Donauwörth-ben bolyongtam egy kicsit, meg akartam keresni a helyet ahol a Wörnitz, a foyló ami mentén eddig jöttem beleömlik a Dunába, és persze a Dunát is látni szerettem volna már. És agyszercsak ott áltam a félsziget csúcsán, balról a Wörnitz, jobbról a Duna. Ha folyókkal akarnám leírni a túrát igy nézne ki, Majna, majd a Tauber, majd kis szünet után a Wörnitz, és végül a Duna.
Miután kiörömködtem magam, hogy végre itt vagyok a Dunánál, gyorsan elindultam megkeresni a kempinget 6 kilóméterere a várostól, amit a térképemen csak egy kis pont volt, meg a földrajzi koordinátái voltak meg. Szép mutatvány volt, ahogy jobkezembe a térkép balkezembe a GPS, és mideközben tekerem a bringát, és a csuklómmal kormányzok. De sikkerel jártam, végül is egyszerű volt.