HTML

Turák Két Keréken

Kerékpártúrák, leírások, kicsiknek, nagyoknak.

Linkblog

Feedek

6.nap Badd Gögging - Straubing

2007.05.13. 22:45 Hexce

A mai nap rövidden. Európa legréggebi apátsági söre, és a bolond Lajos király két monumentális épülete, ami természetesen dombtetőn van.

Tegnap annyira bántam, hoy mégsem jutottam el Kelheim-ig az előző nap, mert így volt alkalmam hajóval átmenni a Duna áttörésen. Bad Gögging és Kelheim között hatalmas komló földeken visz át az út, gondoltam, na itt valahol sört is főznek. Persze mellékesen megin kicsit más irányba mentem, mint ahogy a túraleírásom mondja, és ahelyet, hogy megmásztam volna egy dombot, lementem a Dunához, és a gáton tettem meg az utat Welteburg-ig.
Weltenburg, ahol a Duna áttörés kezdődik, és itt van egy apátság, ahol már 1050 óta sört is főznek. Sajna a sört most nem tudtam megkostolna, jobban mondva tudhattam volna, de inkább csak egy kávét ittam, egy igen dága kávét.
Az apátságnál sikerült az első hajót elkapnom Keltheim felé, így kényelmesen utazhattam, a szembe jövő hajók viszont már csurig voltak utasokkal.
Keltheimnél a A Duna áttörés, tulajdonképpen valami őskori folyó visszamaradt medre, amire a Duna késöbb rátalált, legalább is valahogy így értettem a német tájékoztatóból, mindenestre gyönyörű ahogy a magas sziklafalak között a folyó kanyarog. A hajóról annyit, hogy 10:10-től 17:30-ig jár fél óránként, és az út kb. 0 perc.
Ahogy jösz ki a szurdokból, nem tudod nem észrevenni a Brefreiungshalle-t, ami Keltheim felett ál egy dombon. Ez az őrült Lajpos király egyik épitménye, és valamely apropóból építtete, de az nem értettem. Mindenesetre eldöntöttem hogy én most oda feémegyek, és egy elég meredek szerpentinen meg is tettem, de megért. Be lehetett látni a Duna áttörést, és az egész várost, meg ahogy az Althmül a Dunába ömlik. Az Althmül már a Duna-Majna-Rajan csatorna része.
Kelheim-től ahogy leszáguldottam a hegyről elindultam Regensburg felé. A város elött úgy 15 kilóméterrel elkezdett sűrüsödni a kerékpárúton a forgalom, mivel sok tapsasztalatlan bringás és gyerek is volt, nagyon kellet figyelni, de ez gondolom a hétvégének köszönhető, és egy hétközi nap ez az út i nyugisabb. Regensburgban a Donauparkban megebédeltem, és ücsörögtem egy kicsit, és utána bekerekeztem a városba.
Sajnos a városnézést nehezítette a sok ember, igy nagyából egy fél órát ha körözgethettem, és mentem tovább. Itt is újra felmerült bennem, hogy egy dolog nem jó ebbe a túrába, tuls sokat megyek egy nap, és igy nem tudok megnézni semmit sem rendesen. Igatándiból több helyen jó lenne eltölteni akár egy fél napot is.
Régensburgot elhagyva a Duna mentén haladtam tovább a Walhalla felé. Aki már autóval járt errefelé az autópályán biztos láthatta. Regensburg felé menet, jobbra felnézve ott van a domboldalban, egy a phanteon-ra hasonlító hatalams épület. Igen ez a Lajos királyunk második épülete amit ma meglátogattam, és ha jól tudom a Teuton istenek tiszteletére lett emelve, és persze magasan, van felfelé kell menni.
A Walhala után rájöttem, hogy túlságosan elnézelődtem a mai napot, igy már nem fogok tudni eljutni Deggendorf-ig. De Straubing.ig talán,és valahol innentől kezdődött a szenvedés.
Az a baj, hogy a jobb térdem úgy néz ki nem nagyon bírja a strapát, egyszercsak kikapcsol, nem tudok vele hajtani, nem fáj meg semmi, nincs megdagadva se, csak nem tudok vele erőt kifejteni, igy az emelkedőkön meg gyorsításnál "lendkerekezek", még szerencse, hogy az SPD miatt, a bal lábammal húzni is tudok.
A másik dolog, hogy tikkasztó napsütés volt, én meg kifogytam az innivalóból, és Németországban, jó ha mindenki tudja vasárnap minden bolt zárva van. Igy alig működő lábbal, halál szomjasan, és nyűgösen kellet megtenem az utolsó 20 kilómétert. Szerencsére nem sokkal a cél elött találtam egy sörözőt ahova beültem, és gyorsan ledöntöttem két korsó almalevet. Igy is halálosan elcsigázva fél nyolc körül értem a kempingbe. És most megyek aludni. Holanap  Passau, azt meglátjuk mi lessz a lábammal.

Szólj hozzá!

Címkék: duna mainz budapest donau radweg

A bejegyzés trackback címe:

https://ketkerek.blog.hu/api/trackback/id/tr575411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása