Turák Két Keréken

Ha röviden akarnám leírni a mai napot csak annyit irnék eset.

De kezdjük a tegnap estétől. Egy igen érdekes kempingben aludtam, Mainaschaff-ban. Tulajdonképpen ez egy szabadidő park. Van egy fura német szokás vannak ilyen szbadidő parkok, mondjuk egy mesterséges tó körül mint ez, vagy például egy folyóparton. Szóval ezek a parkok fel vannak osztva pár 10 négyzetméteres parcellákra, és mindegyiken áll egy lakókocsi, vagy egy kis házikó, és ahogy megfigyeltem egyes emberek életszerűen innen járnak be dolgozni nap mint nap. Egyébként hasonlót lehet megfigyelni a nagyobb német városok mellet is, ahol a város határában egy terület hasonló pár tiz négyzetméteres telkekre van felosztva, minden egy kis házikóval.
Na szóval ez a kemping is egy ilyen szabadidő park volt lényegében, egy nagyobb területtel, ahol szabadon lehet sátrazni. Maga a kemping nem volt drága, de ha tusolni akkarsz akkor plusz 2 eurót kell fizetni a tantuszért, amiért 4 perc vizet kapsz, ami úgy az első perc után kezd meleg lenni. Ami a legrémisztőb volt, hogy a kemping felet egy nagyfeszültségű vezeték volt, és nem tudom hogy a magas páratartalom miatt de isten bizony hallotam hogy serceg, remélem mindenesetre, hogy maradandó agykárosodát nem szenvedtem, bár egyesek szerint úgy is mindegy.
Miután tegnap elég sok időt töltötem a zuhanyzóba, kihasználtam, hogy ott volt működő képes konnektor, ha már fizettem érte rendesen, elég jól aludtam, és reggel 6-kor keltem az ébresztőre. Reggel csináltam egy kis számolást, és meg voltam elégedve, az első két napot kihúztam a szállást is beleértve 30 euróval, na de ma.
Összeszedtem magam, meg a cuccaimat, lebontottam a sátrat, és fél nyolc-ra már útra készen is voltam. Azért ilyen korán, mert Aschaffenburg-ba még meg akartam állni reggelizni valamit. Mire elindultam, az eső is elkezdett szemerkélni, és ezután ez igy ment egész nap, csak az intenzitás változott. A nap folyamán eszembe is jutott a Forest Gump-ból "És akkor egy szép őszi napon elerdet az eső" - idézet nem pontos.
Szóval eltekertem Aschafennburg-ba. Ami elösszőr feltünik a városból a Johanisburg. A kerékpárút a folyó és a város fala között fut, egy helyen annyira leszűkülve, hogy a meredek part miatt nem sok esélyt ad a hibázásra. Megérkeztem a városba, és elkezdtem a szokásos körbe-körbe utamat, hogy egy boltott találjak. Félelmetes, hogy Németországba mennyire nincsenek kis élelmiszer boltok, csak diszkontok a város szélén, bezzeg söröző minden sarkon. Kb. fél óra keringés után feladtam a dolgot, de legalább jól megnéztem a várost és a várat is.
Átkeltem a folyón a jobb partra, majd irány Siedlung Nikelheim, itt találtam egy benzinkutat, ahol feltankoltam innivalóval, majd kissé odébb egy pékség szerüséget, ahova be lehetett ülni enni, így megregeliztem, és ittam egy forró kávét, majd indultam tovább.
Na itt kezdődtek a gondok valahol eltévesztehetem a kerékpárutat, legalább is nem volt ott ahol a térképem szerint lennie kellet volna. Mindegy nem agódtam, mert a térképem szerit balra lekanyarodva egy szivatyútelepet megkerülve visszajutok a kerékpárútra. Le is kanyarodtam balra, de egyszercsak az út átalakult földúttá, amit kezdett benőni a fű - jó rég használhatták. Na mondom ezt most jól elvétettem, de ahelyett mint minden normális ember viszafordultam volna, a következő lehetőségnél elfordultam balra a Majna felé. körülbelül 10 perc  bolyongás után a bokrok közül kijutottam a kerékpárútra, de gondolhatjátok, hogy megviselte a bringám a 40 centis vizes fűben való gázolás. Mindegy talán az izgalom, vagy a reggeli kávé miatt, teljesen felfrisültem és jó tempóban raktam neki Niedernberg felé. Itt megint kissé elkeveredtem, de hamar megoldottam a problémát és mentem tovább Obenburg felé.
Obenburg elött a szemerkélő eső, záporrá változott, igy nem volt mitt tenni felvettem az esőfelszerelésemet, és ez így maradt végig az egész nap. A csomagom védelmére a poncsómat áldoztam be kevés sikerrel.
Obenburgnál kezdődik a Majnai útvonal érdekes szakasza, valahol itt hagyod el az ipari városokat, és ezután fut be a Majna a hegyek közé, változik meg a táj.
Wörth-nél megint kissé elkeveredtem, és behajtottam egy ilyen szabadidő parkba, de nem igazán zavartattam magam, már majdnem végig mentem rajta, amikor az egyik házikóbol kiszoltak, hogy forduljak vissza, mert erre nem tudok tovább menni, szóval vissza és ki az eggyel feljebbi útra, és tényleg ott volt a tábla, hogy arra menjél.
Klingenbergnél át egy kis hídon a bal partra, és tovább. Itt lennie kellet volna egy romvárnak, de valószinüleg messze volt az úttol, így nem láttam. Tovább egyenesen Grossheubach-ig, ahol újól vissza a jobb partra, és megérkeztem Miltenberg-be.
A kerékpár utat, úgy vezetik hogy a régi városfalból megmaradt tornyon, jobban mondva az alatta lévő kapun keresztül érkezünk meg. A város maga nagyon szép, igazándiból nem tudom leírni, a Majna két partján hegyek veszik körül, és egy imponzáns régi híd vezetátt a folyón.
Miltenberg-től a folyó folyamatosan kanyarog a hegyek között kelet-nyugati irányba. A város után továbra is a bal parton vezet az út, egészen Freudenberg-ig, ahol ismét partot váltunk, majd innen végig a bal parton követve a Majna kanyarulatai, a folyó wertheim-ig nyolcszor vált irányt a hegyek között. Az út mentén érdekes figyelni, mert a hegyek oldalában több várromot is láthatunk, de mind között a Wertheim vára legszebb.
Wertheim ahol a Majnai utam véget ér, és ahol egy hosszabb pihenőt igértem magamnak. Fél három felé értem ide, és gondoltam itt az ideje hogy ebédeljek egyett. A parton egy olasz éttermeben megebédeltem, ittam egy kávét, és fél négy felé újra útra keltem.
Az út innen tovább a Tauber völgyében vezet. Ez teljesen más mint az eddigi megtett szakaszok. A Tauber, egy gyors folyású hegyi folyó, aminek a völgyében vezet a kerékpárút, hol erdőben, hol hatalmas mezőkön át. Valójában nagyon szép útvonal, és el tudnám képzelni, ahogy verőfényes tavaszi napon végiggurulok ezen a mély zöld rengetegen, de sajnos esett. Mivel a cél az, hogy átjussak a Majna és Duna közti vízválasztón, az út szépen emelkedik , és így lessz ez még a következő 130 km-en.
Mint mondtam az út nagyon szép ahogy kanyarog a hegyek oldalában a Tauber völgyét követve, már magáért ezért is érdemes végig menni rajta, de ott van a Bornbach-i kolostor, majd a Gamburg-i vár amiket szintúgy érdemes megnézni mégy úgy futólag is. Hogy Werbach-nál az öreg hidat meg se említsem.
Valahol Gamburg környékén fogalmazódott meg bennem, hogy ma nem fogok eljutni Bad Mergentheim-ig sötétedés elött, és igy a kempingbe sem. Ahogy az idő egyre romlott és a térdem is elkezdett fájni egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy ma szobában alszom, és Tauberbischofheim-et céloztam meg.
Aztán Tauberbischofheim elött leszakadt az ég én két pillanat alatt csurom vizes lettem, eső cucc ide, esső cuc oda, a poncsóm meg elvileg a cuccaimat védte. A városba érve aztán elkezdődött a terror, vagy három negyed órán keresztül bolyongtam, és amikor a városban lévő öt szállásból három-ban már nem tudtak szobát adni kezdtem kétségbe esni. Végül a negyedik szállodába mondtam hogy adjanak egy két ágyas szobát nem érdekel kifizetem. Így most egy szobában ülök, meleg zuhany és kiadós vacsora után, és tervezgetem a holnapi napot. Nyugodtan hívjatok papírkutyának.
Végül is ma újabb 110 kilómétert tudtam le az egészből, igy 200 kilóméteren túl vagyok, tartva a napi 100-as átlagot.
Holnap 90 kilóméter felfelé lesz, és azzal eljutok a túra talán legmagasabb pontjára, és onnantól lefelé a Duna völgyébe.